2013. december 27., péntek

Kalligram

A Kalligram nem csak komoly kiadó, de havonta megjelenő irodalmi lap is. Jelennek meg benne szépírások, kritikák, minden féle, és 2013. szeptemberétől már én is. A folyóirat honlapja lassan frissül, de itt érhető el.

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című köteteit recenzáltam a szemptemberi lap hasábjain, melyet alább közlök is. Remélem, hogy a karácsonyi szünet alaklamából van kedvetek hosszabbat publikációt is olvasni.




A társadalmi energia áramlása

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II. 1332; 1216 oldal, Kalligram, 2012, 14 000 Ft

Emlékezzünk! Hogyan emlékezzünk? Ne essünk áldozatul a történelemhamisításnak! Hogyan ne essünk áldozatul a történelemhamisításnak? Olvassunk történelmet! Miképpen olvassunk történelmet? Ellenség! Ellenség vagy ellentét? Egy recenzió a történelem textuális jellegéről, hatalom és vágymechanizmusokról, és az új historizmusról. Arról, hogy Komoróczy Géza krónikája, mely jó időben és jó helyen született, megkerülhetetlen fegyverténye a magyar judaizmus-kutatásnak. Immáron a második kiadását is megérte, s ez jó hír, mert minden háztartásban szükség volna A zsidók története Magyarországon köteteire.
Párizs egyik sötét sikátorában, a beszédes nevű Bianco báró elégedetten veszi át Simonini kapitány, a hamisító és kém áldokumentumait. Egy kép, Umberto Eco legújabb regényéből, A prágai temetőből. Simonini kapitány politikai vagy más érdekből kifolyólag hitelesnek látszó iratokat hamisít bárkinek, aki hajlandó megfizetni a „történelem árát”. Állandó ügyfelei politikusok, szekták, császárok, egyházak. Nincs új a nap alatt. A politikusok a szavazatunkat, a szekták a lelkünket, a piac a pénzünket akarja, így ki vagyunk téve a legkülönbözőbb befolyásoknak. Alapvetően ez nem baj, csupán akkor, ha nem vagyunk felvértezve elég információval. A tájékozatlanság és a félműveltség kiszolgáltathat bennünket manipulátorainknak. A kisebbségek mindig kéznél voltak a társadalmi feszültségek levezetésére, akár spontán módón alakult, akár egy éppen regnáló hatalom számára. Egy kis zsidóverés húsvétkor, egy könnyű pogrom hatalomváltáskor... – abból baj nem lehet. De érvényes ez a boszorkányokra, a hugenottákra, a keresztényekre, a cigányokra, a melegekre, a pirézekre, a skótokra, a kommunistákra, ez csak éppen az adott történelmi kortól függ. A történelmet mindenki úgy olvassa, ahogy akarja, vagy, rosszabb esetben, ahogy mások „kezéből elfogadja”. Ez ellen nem sokat tehetünk. Ám az olyan munkák, mint A zsidók története Magyarországon, és a 2013-as Könyvfesztiválra megjelent szöveggyűjtemény, hozzájárulhatnak a kritikai gondolkodás kialakulásához, terjedéséhez. Hozzásegítenek sok-sok olvasót egy részletezettebb történelemképhez, toleránsabb attitűdhöz. Olvassuk egy nem zsidó tudós munkáját a zsidókról, mely nem csak a zsidóknak szól. Ám köszönet érte: a zsidóktól. Is.
Az irodalmi és nem irodalmi szövegek hatalmi, szexuális és vágymechanizmusát írja le a posztkulturális kritika egyik, az 1980-as években kikristályosodott irányzata, a Stephen Greenblatt nevével fémjelzett új historicizmus. Ez az irányzat nem a „mi történt?” kérdését teszi föl akkor, amikor történelmet olvasunk, hanem azt, „miképpen értelmezzük az adott eseményt?”. Fontos ennek tudatában lennünk! Ugyanis nem létezik már egy, egységes történelem, csak különböző, személyekben élő történelmek. Tehát, amikor összeáll a fejünkben egy saját történelem, vizsgáljuk meg, hogy elég kiegyensúlyozottan fogadtuk be a forrásokat? Mert ha nem, akkor torz lesz a történetünk.
Komoróczy Géza munkája kerek tíz éven át készült, és jókor, jó helyen: egy intoleráns, kirekesztő, feszültségektől és nem-tudástól terhes környezetben jelent meg. Tehát a felvilágosítás és a tolerancia nagykövete lett ez a két kötet. De vizsgáljuk meg közelebbről a történeti szemléletmódok lehetőségeit, hogy jobban megértsük az új historicizmus, és ezen keresztül Komoróczy munkájának jelentőségét.
A történeti szemléletnek két jelentős irányzata, vagy lehetősége van. Az egyik, a számunkra ismerősebb, könnyebben emészthető, inkább hagyományos, induktív logikai alapú, XIX. századi gyökerekkel rendelkező, a történelmi eseményeket kronológiai sorrendben értelmező módszer, ami a filológia és az irodalomtörténet látásmódja.

A másik megközelítés a történelmi eseményeket, helyzeteket szellemi konstrukcióként fogja föl. Az új historicizmus egy adott szöveget olyan modellben képzeli el, melyben az egyik tag, a szöveg sajátos történeti feltételek szüleménye, és a tiszta textualitás mentén nem értelmezhető. A modell másik része maga a történelmi kor, a maga társadalmi, politikai és kulturális viszonyaival. A szöveg ezeken keresztül jött létre és hat is. Példaként vehetjük a zsidóság kollektív bűnösségének történelmi hagyományát. A történelem olyan, a középkortól napjainkig ható „dokumentumokat” konzervált, ami három vádra megy vissza: a kútmérgezés, az ostya megszentségtelenítése és a vérvád. Ez a három bűn időről időre visszatér a történelemben, mindig más önigazolási formákat találva. (I. kötet 214. oldaltól.) III. Merész Fülöp a parlamenttel vizsgáltatta ki 1280-ban azt a vádat, amely szerint a zsidók átszúrtak tűvel egy ostyát, mely vérezni kezdett. Az ehhez hasonló hagyományok olyan erősek, hogy egyes politikai és hatalmi érdekek mind a mai napig képesek feleleveníteni, s a népi hiedelmek kétes erejét kölcsönzik saját politikai súlyuk növelésére. Ezért lehet a mai napig is „tiszaeszlározni”. Komoróczy könyvének éppen itt érhető tetten a jelentősége, nagysága, hogy rövid fejezeteivel, olvasmányos stílusával, és történelmi alaposságával, bő forrásanyagával nagyszerű oktatási segédanyagként használható, és otthoni, családi olvasásra is alkalmas. A zsidók története Magyarországon I-II. nem tudja majd meggyőzni az igazán radikálisokat, mert gondolkodásuk nem nyitott és nem toleráns. Ám képes lehet eloszlatni a téves történelmi beidegződéseket és hamis mítoszokat azokban, akik erre fogékonyak, ugyanakkor értelmes és kritikai történelemszemléletet kialakítani az olvasóban.
Az új historicizmus nem feltételez koherens világképeket, sokkal inkább a nagy világképek félrevezető mivoltát ábrázolja. Módszere, hogy adott korból az irodalmi művek mellé korabeli jegyzőkönyveket, tanúvallomásokat, házasságleveleket, végrendeleteket, reklámokat, és sajtót olvas. Komoróczy sűrű lábjegyzeteiből egy önálló forráskötet is kitelne. Nekem itt zsidónak kell lenni címmel jelent meg a XX. Budapesti Nemzetközi könyvfesztiválra a tanulmányokat kiegészítő szöveggyűjtemény. Az olvasóknak hitelességet, a kutatóknak további forrásokat kínál. A párhuzamos olvasás módszere segíthet lerántani a leplet történelmi tévhitekről. Ennek illusztrálására a zsidók és a vér kapcsolatáról szóljunk. Közkeletű hiedelem, hogy a zsidók vért fogyasztanak. Magam is találkoztam olyan fiatalemberrel, akit a nagymamája még ezzel a babonával rémisztgetett. Sarkítva azt mondhatnánk, hogy egy flódnireceptből világosan kiderül, hogy a zsidók nem főznek mindenbe vért; nem sarkítva: a liturgiából tudjuk, hogy a második templom lerombolása után (i. sz. 70.) az áldozat szerepét felváltotta az ima funkciója. A vérrel való érintkezés a zsidó vallás szerint nemhogy a zsidók számára, de minden ember számára szigorúan tilalmas lett. A kirekesztés, a holocaust-tagadás is hatalmi érdek[1] diktálta jelenség, melynek ellenszere csak a felvilágosítás lehet. Korabeli dokumentumok objektív és szakszerű feldolgozása, katalogizálása, kutathatóvá tétele és hozzáférhetősége, múzeumban, tanulmányokban, filmeken, regényekben, stb. A lehetőségek és módszerek végtelenek. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy aki egyéb forrásokat is olvas, nehezebben vagy egyáltalán nem vezethető meg.
A legtöbb posztkulturális teóriában megtaláljuk azt a felismerést, hogy az irodalom gyakran a saját pozícióit magyarázatára, egy bizonyos érdek és hatalomkonstrukció védelmére és másfajta érdekek kitörlésére szolgál. Az irodalmi szövegek sajátos szereppel bírnak a társadalom hatalmi struktúrájának fenntartásában és érvényesítésében. Ezek a reprezentációk egy bizonyos társadalmi rendet tartanak fenn és tesznek számunkra olvashatóvá. A prágai temetőben pontosan ennek a folyamatnak az alakulásába nyerhetünk bepillantást. Simonini készséggel asszisztál egy pár fiatal carbonaro letartóztatásához, csak hogy segítse a regnáló hatalom érdekeit. Persze, így magának is előnyöket szerezve. Eco története olyan régen játszódik, annyira fiktív, hogy könnyűszerrel engedjük át magunkat a regény hangulatának, és napnál világosabb melyik szereplő hogyan keveri a kártyáit. Ugyanezt a folyamatot felismerni saját történelmünkkel kapcsolatban, akár a XX. században, még inkább napjainkban, nem olyan könnyű.
A zsidók története Magyarországon kéziratán 2003-ban kezdett dolgozni Komoróczy Géza. Bár kisebb kézikönyvnek indult, de tíz év munkája alaposan felduzzasztotta az anyagot. Az intolerancia újabb korszakában, amikor a gazdasági válság, és a globalizáció megtépázta az emberek tűrőképességét, az euroszkepticizmus és a kirekesztés idején fontos, és történelmi léptékű ellenpólust teremt ez a történelmi tabló. Alternatív forrásként olvashatjuk, árnyalja azt a képet, amihez az ember a hivatalos médiából juthat.
Jelen recenzió nem vállalkozhat arra, hogy fejezetenként vizsgálja a két kötetet, és a szöveggyűjteményt, viszont a felvilágosítás és a történelmi tévhitek, beidegződések eloszlatása mentén izgalmas fejezeteket kerestünk a szövegben.
A XIX. századi emancipációs és integrációs törekvések okán a magyarországi zsidóság saját maga számára is romantikus színben tüntette fel a vándorló magyarok kazár kaganátus fennhatósága alatt eltöltött idejét. Valószínű ugyanis, hogy a kazár uralkodó osztály felvehette a zsidó vallást, így a velük szövetségben élő népek vezetői is kapcsolatba kerülhettek a Tóra tanításaival. A mi vonatkozásunkban a gyula és a kende/kündü találkozhatott ilyen módon a judaizmus valamilyen formájával. A zsidóság honfoglaláskori jelenlétének ilyen igazolása azonban pusztán a beilleszkedni vágyó zsidók idealisztikus vágyát tükrözte – tudósít bennünket a második (57. o.) fejezet.
II. Andrást többször bepanaszolta Róbert érsek IX. Gergely pápánál, hogy udvarában hivatalt viselhetnek zsidók, és nagy szerepet kapnak a gazdaságban. Nem maradtak fent korabeli emlékek arról, hogy a zsidókat előtte indokolatlanul korlátozták volna, így joggal feltételezhetjük, hogy megtalálták helyüket a társadalomban. Szerepük, tevékenységük általánosan elfogadott volt, a gazdaság olajozott működését elősegítették. II. András egészen addig nem korlátozta a zsidók jogait, amíg Róbert a pápához nem fordult. (129. o.)
A tatárjárás után kiürült és kifosztott országot IV. Béla gyorsan talpra akarta állítani. A második honalapító privilégium levelet adományozott az országban élő zsidóságnak. A privilégium szó ebben az értelemben nem kiváltságot, nem többlet jogosultságot jelent, hanem egyszerűen szabad levélként lehetne fordítani, egyéni, csoportra szabott egyedi rendelkezések voltak ezek – írja Komoróczy. IV. Béla majdnem szó szerint vette át II. Frigyes privilégiumát, így a zsidóság tagjai a kamara alattvalói lettek, szokásaikat és rituáléikat tiszteletben kellett tartani, elismerte vallási bíróságuk, a bét din joghatóságát zsidók egymás közti ügyeinek rendezésében, büntette a zsidó gyermekek elrablását, bünteti a zsinagógák háborítását, és a szombat tiszteletben tartását. A privilégium 1526-ig volt érvényben és még a Werbőczy féle Tripartitumban is kodifikálták (161. o.) . Mért fontos ez? Egy gazdaságilag és demográfiailag tönkrement országban a zsidóság tapasztalatai, külföldi kapcsolatai gyors gyarapodáshoz segítették az országot. Szokásos tévhit, hogy a keresztényeknek tilalmas volt pénzügyleteket bonyolítani, konkrétabban kölcsönt adni és kamatot szedni. Ám a tanulmányból megtudjuk, hogy ez a bibliai tiltás arra vonatkozott, hogy egymás között, azaz keresztény és keresztény, zsidó és zsidó között nem lehetett nyerészkedni. Ellenben keresztény és zsidó relációjában ez a tilalom nem állt fent. Sőt, az is kiderül, hogy az usus nem nyerészkedés, hanem a kölcsönző elmaradt haszna tulajdonképpen. A zálogjog pedig nem az üzleti fél kizsákmányolása, hanem a kölcsön kockázatának enyhítését szolgálta. Összességében elmondható, hogy a magyarországi zsidóság jelentősen hozzájárult a városok és az ország felvirágoztatásához.
Az első kötet az 1848-as forradalom feltárásával ér véget. A magyar nemzeti identitás nagy pillanatát azonban beárnyékolja az emancipációs törekvések kudarca, és a magyar társadalom képtelensége, hogy az itt élő zsidókat mint zsidókat befogadja. Az emancipációs törekvések hírére Pozsonyban zsidóellenes megmozdulások kezdődtek, mely hamar átterjedt más városokra is. Pedig lelkes zsidó fiatalok, hogy hazafiasságukat bizonyítsák, beléptek a frissen szerveződő polgárőrségbe. Gesztusukért cserébe azonban hiába várták, hogy egyenjogúságukat elismerjék, a polgárőrségi tagságuk felszültséget szült. A magyarok még mindig kizsákmányolónak tekintették zsidó honfitársaikat, és nem bocsátották meg, hogy nem asszimilálódtak. Pozsonyban a felheccelt tömeg középkori módon, anyagi irigységtől fűtve tombolt, addig Pesten a zsidó ellenes megmozdulásoknak kifejezetten politikai, az egyenjogúsítás elleni törekvései voltak. (1134. o.)
A második kötet az emancipációtól napjainkig tartó történelmet mutatja be. A Magyarországon élő zsidók felemelkedése végül három lépcsőben valósult meg: az 1840. XXIX. tc., mely engedélyezte a zsidóknak a szabad lakhely és üzletnyitás választás lehetőségét, majd a kiegyezéskor, az 1867. XVII. tc[2]. és az 1895. XLII. tc.[3] emeli fel a zsidóságot. Szokás ezt a kort zsidó aranykorként fémjelezni, ám Komoróczy kérdőjellel látta el ezt a fejezetet. (II. kötet 185. o.) A gazdasági életben fennálló gátak leomlottak, vallásukat szabadon gyakorolhatták, szabadon házasodhattak. Megnyíltak az egyetemek kapui és az értelmiségi állások, mint a jogászi, orvosi hivatások. A zsidóság egy szűk rétege még nemesi rangot is szerezhetett, helyet kaptak a törvényhozásban és a hadseregben is. Ebben a korban épültek az ország legszebb és legnagyobb zsinagógái, és az Andrássy út nagystílű házai is. A zsidóság nagyban hozzájárult szellemi és anyagi tőkéjével Magyarország fejlődéséhez és gyarapodásához. Mégis, a belső ideológiai különbségek neológiára, ortodoxiára és a satus quo antéra osztották a zsidókat, az állam egyházi mintára egységes szervezetbe tömörítette volna a zsidókat. A társadalom nagyobbik része egyszerű irigységgel, vagy faji fenntartásokkal és zsidóellenességgel viseltetett a befogadottakkal szemben.
Ez a habitus napjainkig erősen érezhető. Ott lappang a társadalomban, mint búvópatak, és amikor gyengül a tolerancia, kitörési pontot talál magának. A magyar zsidóság annak árán sem tudta kivívni a magát többségi társadalomként és magyarként definiáló közösség elfogadását, hogy az első világháborúban külön zsidó hadosztály szolgált a magyar hadseregben. Az osztrák-magyar hadseregben összesen 300.000 zsidó katona harcolt, ebből 23.500 volt magyar. A 378.000 fős magyar hadseregnek ez a 6,2 százaléka. (328. o.) Valószínű, (bár a pszichológia területéről nincsenek forrásaim vagy bizonyítékaim), hogy alapvető emberi lélektani szükséglet az ellenségkép. Umberto Eco szellemesen jegyzi meg az Ellenséget alkotni és más alkalmi írások (2012, Budapest, Európa Könyvkiadó) című kötetében, hogy már-már megsajnálta az amerikaiakat, hogy vége a hidegháborúnak és az oroszok ellen nem lehet harcolni, és akkor Oszama bin Laden kihúzta őket a csávából. Vajon egy korszerű társadalomban át lehet-e formálni, lehet-e helyettesíteni ezt az igényt társadalmi szinten egy kompetitív ellenfél képpel? Ki lehet-e elégíteni ezt az igényt egyéni és politikai szinten azzal, hogy nem ellenségről, hanem ellenfélről, vagy versenytársról beszélünk? Ki lehet-e venni az ölés, elpusztítás mozzanatát ebből a képletből? Nem volna-e célszerűbb külső, és méltó vetélytársat keresni, mint belső megosztottságot generálni? Teleki László Kossuthnak írt levelében így szól:
„Egy van, mi különösen lelkemen fekszik, mert Magyarhon jövője, véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt a jogkiosztásban legyünk mentől bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is. […] Feladatunk nehezebb, mint volt a 89-ki frankhoni. Liberté, égalité, fraternité még nem elég. A népek nemzetiségi életet kívánnak[4] élni.”
„Az emberiségnek, s ez közös vonása minden természeti létezőnek, a nagy tartaléka a sokféleség” (1108. o.) A világ fenntartható fejlődéséhez szükség van a társadalmi energia áramlására, mely áramlás csak különböző csoportok között működik igazán. A globalizáció feltartóztathatatlanul uniformizál bennünket, és csak a változatosság biztosíthatja azt a képességünket, hogy a fejlődés újabb és újabb kihívásaira fenntartható választ adjunk. Az igazi polgári demokráciák onnan ismerhetők föl, hogy alkotmányos rendjük aggódón őrzi a szabadságjogokat, így fenntartható a kulturális, vallási, felfogásbeli, stb. heterogenitás. Amíg a polgári demokráciák törvényei előtt minden ember egyenlő, addig önmegsemmisítő habitus a kirekesztés, hiszen ha valaki másnak a létjogosultságát kérdőjelezi meg, akkor egyben a sajátját is megkérdőjelezi.
Komoróczy nagy munkát végzett! Sok és változatos forrásra hivatkozik feltáró munkája során. Higgadtan elemző, tényfeltáró stílusával a legnagyobb történészi erénnyel szembesülhet az olvasó. Kész válaszok, egyértelmű tények és történelmi olvasat helyett a források értelmezését kapjuk. Felvetett kérdésekkel, új nézőpontokkal és soha nem hallott történeti eseményekkel gazdagodhatunk. Komoróczy azonban ránk hagyja a munka oroszlán részét: a feldolgozást. Magunknak kell értelmeznünk az olvasottakat, és levonnunk a megfelelő következtetéseket. Legyünk nyitottak, befogadók és kritikusak, hogy új társadalmi energiák áramolhassanak elmeszesedett történelmi érfalainkon belül.





[1] Hatalom alatt nem kizárólag politikai hatalmat értek. Foucault hatalmi fogalma heterogénebb, szétszórtabb, nem köthető egy társadalmi csoporthoz, vagy intézményhez. Plasztikusabb lenne vágymechanizmusnak nevezni. Vagy egy érlelődő folyamat hullámzásaként, mint kitörés és enyhülés.
[2] 1867. évi XVII. törvénycikk az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében
[3] 1895. évi XLIII. törvénycikk a vallás szabad gyakorlásáról
[4] Részlet Teleki László 1849. május 14-én Kossuth Lajos kormányzó-elnökhöz intézett leveléből; közli: Spira György: A nemzetiségi kérdés a negyvennyolcas forradalom Magyarországán, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.