2014. január 13., hétfő



Csobogó csevegés. Locsogó lányok. Bugyborékoló nevetés. A beszéd vízzel kapcsolatos verbális asszociációi nem csak plasztikusan ábrázolják a folyamatos beszéd különböző formáit, de a társadalmi színtérre is reflektálnak. Hiszen hol is lehetne oldottabban beszélgetni, mint egy fürdőben?

A beszéd, a pletykálkodás és a gyógyfürdő élményének shakespeare-i fordulatokban gazdag zsidó vircsaftját mutatja be Scholem Aleichem Marienbad című regénye. A hangulat elragadott, így cikkemben kísérletet teszek arra, hogy felfedezzük a XX. század első felében a zsidóság üdülési és fürdő kultúráját. A cikk megírásához nyújtott segítségéért, és a képekért köszönetet mondok dr. Glässer Norbertnek, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék tanársegédjének. Szeretettel ajánlom a Szombat olvasóinak figyelmébe Norbert írásait, különösen a Magyar Zsidó Szemlében megjelent Rebbék, gyógyfürdők, tóraifjak és kóser penziók című munkáját, melyet egyik fő forrásomként használtam.

Első hallásra azt gondoltam, hogy a zsidóság és a közfürdők világa összeegyeztethetetlen. A szigorú talmudi higiéniai és erkölcsi szabályok nem férnek össze a görög-római és a török tisztálkodási szokásokkal. A zsidók mikvébe járnak. Aki nem jár mikvébe, nem tud zsidó életet élni. Az emancipációig ez a logikai csiki-csuki nem tehette volna lehetővé a zsidók számára a köz- és gyógyfürdők látogatását. Miképpen kell azonban eljárni akkor, ha betegség miatt gyógyfürdőbe kényszerül a rabbi? Vagy ha a strandon nem megoldott a férfiak és nők elválasztása? Miképpen biztosították maguknak a XX. század elején a zsidók vallásuk betartásához szükséges tisztasági szabályokat az étkezés, az erkölcs, és egyáltalán, a hétköznapi élet területén?

Miért járunk fürdőbe?
Elsősorban tisztálkodni. A tisztaság fél egészség, ennek megfelelően a nagy vallásalapítók előírták a minimális tisztálkodás szükségességét. A mediterrán népek körében igen fejlett volt a higiéniás kultúra. A görög mitológiában Aszklépiosz, az orvos-félisten személyesíti meg a gyógyítást. Leánya, Hügieia az egészség és a tisztaság istennője. Gustav Klimt Hygeia című híres festményén állít emléket az istennőnek, melyen szent állatát, a kígyót (a patikák jele) természetesen illeszti a szecesszió kedvelt ornamentikus folyondárjai közé.
Az orvostudomány a gyógyvizekkel kapcsolatos tapasztalati és kutatási eredményeit az 1930-as években összegezte. A szulfidos, vasszulfátos, meszes, és konyhasós hévízfürdőket az idült gyulladásos betegségek (bénulás, reuma, idegzsába) gyógyítására, a csont- és izomsérülések utókezelésére használták. A gyógyvizeket belsőleg, ivókúraként is alkalmazták. Hatásukat a gyógyszerekéhez hasonlóan fejtik ki. Az oldott állapotú kémiai vegyületek a nyálkahártya és a béltraktusok gyógyulását segítik elő, karbantartják a szervezet víz- só- és anyagcseréjét.



A fürdőzés kultúrtörténete
A rómaiak továbbfejlesztették a görögök fürdőszokásait. Szinte minden villa rusticához tartozott saját fürdő. A polgárok hatalmas, pazar épületeket emeltek a tisztálkodás és pihenés szentélyeiként. Gazdag mozaik díszítéseik és faragott szobraik arról árulkodnak, hogy a római polgárok sok időt töltöttek a fürdők falai között. Nézzük csak meg a Széchenyi vagy a Gellért fürdőt!
A fürdőkultúra hanyatlása egybeesett a római birodalom bukásával. A betörő barbár törzsek, akik többnyire keresztények voltak és Európa hidegebb részeiről érkeztek, nem tudtak mit kezdeni a tisztálkodás fellegváraival. Számukra a fürdés unalmas kötelesség lehetett, amit csak nyáron, folyókban vagy tavakban űzhettek.
A törökök, mórok, arabok tisztelték a vizet és bátran használták fürdésre, öntözésre és édeni kertek létrehozására. A VIII. századi Córdobai Kalifátus mór-arab kultúrája és az orvostudományok fejlődése ismét fellendítette a fürdőzés hagyományát. Nagy Károly elrendelte, hogy minden kórházban építsenek fürdőket, ahol a szegények tisztálkodhatnak. A keresztes hadjáratok is élénk keresletet támasztottak Európa szerte a fürdőszolgáltatásokra. A középkorban csak a királyok és kevés főúr kiváltsága volt a saját fürdő. Egészen a második világháború utánig nem volt jellemző a fürdőszoba jelenléte, így a lakosság közfürdőkbe járt tisztálkodni.

Cinejsz és meztelenség
A zsidó kultúrkörben a meztelenség a bűnbeeséssel fonódott össze. Az emberi méltóság alapja, hogy nem mutatkozunk egymás előtt mezítelenül. A Tóra írja, hogy a királyt senki nem láthatja meztelenül. Ez a meztelenség szellemi szinten is értendő. Csupán az otthon intimitása adhatja meg a királynak is azt az őszinte felszabadultságot, ahol személyiségét gátlások nélkül kibontakoztathatja.
Noé legkisebb fia kinevette apja mezítelenségét, amikor az részegségében ruha nélkül aludt el sátrában. A fiú elmesélte fivéreinek mit látott, azok pedig betakarták apjukat. Mikor Noé megtudta mi történt, megátkozta legkisebb fiát.
Sem a görög-római, sem a török fürdőkultúra nem volt ilyen szemérmes. Tudták, hogy kényelmes és egészséges szinte teljesen pőrén fürdőzni. A középkori Európában csupán a gazdagok kiváltsága volt a vetkőző szoba, a polgárok az úgynevezett fürdőtisztességként elhíresült ruhában érkeztek a fürdőbe. Ez a köpenyszerű, de annál lengébb, a testet alig takaró öltözet, nem sok titkot hagyott viselője számára. Norbert Elias A civilizáció folyamata című munkája tudósít bennünket arról, hogy szinte anyaszült meztelenül közlekedtek a városlakók a fürdőbe menet. Sőt! A medencéket, gőzt és szaunákat férfiak és nők, felnőttek és gyerekek meztelenül és egyszerre használták. Japánban, a mai napig koedukáltan használják a közfürdőket. Így érthető, hogy a zsidóság nem követhette az európai fürdőszokásokat.
A modern pszichológia a legtermészetesebb dologként ismeri el, hogy kíváncsiak vagyunk, mi van a másik ember ruhája alatt. Ám a fürdőzés és szaunázás nem erről szól! Napjaink nívós wellness kultúrája lehetővé teszi, hogy a szaunázást klasszikus módón, azaz ruha nélkül, de intim testrészeinket fürdőlepedővel takarva végezzük. Fontos, hogy a klóros fürdőruha és a ragasztót tartalmazó papucs ne mérgezze a szauna tiszta levegőjét. Arról nem is beszélve, hogy a fürdőruha alatt hőpangás léphet föl, a bőr kipirosodhat, kipattoghat, a kitágult pórusokba visszajut a kiizzadt méreganyag, klór, gombák, stb. A fürdőzés és szaunázás, mint ősi tisztálkodási és gyógyulási tevékenység együtt jár a meztelenséggel, ám ez nem jogosít bennünket frivol magatartásra! Viseljük testünket méltósággal, de nem magamutogató módón! Élvezzük a felszabadultságot, de ne hozzunk másokat kellemetlen helyzetbe, hiszen mindenki pihenni, feltöltődni érkezik a fürdőbe.
Visszautalva a királyra vonatkozó tórai tilalomra, beláthatjuk, hogy zsidóként nem lehetett ruha nélkül fürdőzni. A c’nijut, a szerénység, az illendőség, a szégyenérzet fogalmát már Noé kapcsán is emlegettük. Gondoljunk bele, hogy ez az elv a zsinagógákban milyen szigorúan van jelen: a nők a karzaton vagy elfüggönyözött részben imádkozhatnak, akkor egy strandon mégannyira be kellett volna tartani. :-D Az elábbi barátságos felvételen láthatjuk, hogy hát azért az emancipáció megtette hatását, és nem fürödtek külön férfiak és nők.




Az üdülés feltételeinek megteremtése
Az ipari forradalom és a polgári lét adta meg a kezdőlökést az üdülés kialakulásához. Európában azelőtt ismeretlen volt az öncélú testművelés. Munka volt, és a munkára való újbóli felkészülést, erőgyűjtést szolgáló pihenés. A libido dominandi archaikus késztetései, mint a vadászat, az antik olimpiák vagy a középkori lovagi torna volt csupán elismert időtöltés. Azonban az elit még csak nem is vadászott, hanem úri módon, csupán nézője volt a gladiátor játékoknak, később a hajtóvadászatnak. A modern férfi versengésre váltotta a fizikai erőszakot, mely szorosan összefüggött a kapitalizmus kialakulásával, így jelent meg a többek között a lóverseny. A társadalmi idő elvált a természet időbeosztásától. A nem munkával töltött idő nőtt, teret engedve a rekreációnak, a sportnak és a szórakozásnak.
A vasútnak köszönhetően megnőtt a társadalmi mobilitás, a XX. század elején éledő testkultusz divatba hozta a mozgást, és az emberek kirándulni jártak a hegyekbe, úszni és fürdőzni a gyógyforrásokra települt fürdővárosokba. A zsidóságnak megvolt a lehetősége, hogy éljen is az új kor adta vívmányokkal, ám nem rendelkeztek a vallás által előírt infrastruktúrával. Nem volt mindenhol kóser étkezési lehetőség, zsinagóga, a sábbát megtartáshoz szükséges környezet, és nem volt mikve sem.
Hamarosan egész kóser infrastruktúra épült ki. A két világháború között beindult a kóser konzervek és tartós élelmiszerek gyártása, így lehetővé téve hosszabb utazásokat is. 1928-ban újdonság volt Weiss Manfréd konzervgyárának felmelegíthető párolt marhahús, borjúbecsinált és csirkepörkölt termékei. Később Rebenwurzl Salamon és Izidor Globus márkanéven hozta forgalomba kóser konzerveit, melyek kifejezetten a nyaralókat célozták meg.


A Zsidó újság 1928. május 18-ai számában egy egész oldalon olvashatjuk a kóser fürdők, vendéglők és penziók hirdetéseit. Értesülhetünk a legnépszerűbb fürdőhelyekről és szolgáltatásaikról: Abbázia, Balatonfüred, Bártfa, Hajdúszoboszló, Karlsbad, Marianbad, Siófok.
A penziók tenger, strand vagy fenyveserdő közelében helyezkedtek el. Ezen kívül a legnagyobb csáberő a szobákban igénybe vehető folyóvíz, a házban található mikve, illetve a kóser konyha jelentették. De a saját orvos, posta és távirda is felfedezhető a hirdetések szövegeiben. A legnagyobb csáberő azonban már 100 éve is az ár volt, megjelentek az akciós ajánlatok. A nagyobb kihasználtság érdekében a szezonon kívüli, valamint a hosszúhétvégékre külön ajánlatokkal készültek a vállalkozók.



A városi zsidóság fő célja a pihenés és rekreáció, a természet élvezete volt. Kiszakadni a város lüktetéséből és lelassulni kissé. Viszont milyen cél vezérelhette a vidéki zsidóságot? Hiszen ők egész évben élvezhették a természet békéjét.
Az újságok úgynevezett fürdőlevelekben rendszeresen közölték, hogy a híres rabbik éppen melyik fürdőhelyen töltik éves szabadságukat. Ilyenkor felkerekedtek a vidéki zsidók is, hogy megragadják az alkalmat egy híres rabbival való találkozásra. Kisebb népvándorlás indult el, és igazi zarándokhellyé változtak a fürdővárosok. Olykor az is előfordult, hogy egymástól távol élő tudós rabbik az üdülést kihasználva teremtettek alkalmat arra, hogy egymással találkozzanak, és talmudi vitákat folytassanak. Ilyenkor népes kíséret csatlakozott a rabbikhoz, akik tanulni, vagy kapcsolatokat építeni vágytak. Talán nagyzoló zsurnalizmus azt állítani, hogy ebben a szokásban felfedezhetjük a konferenciaturizmus előképét, de a jelenség létezett.
Glässer Norbert kutatása nyomán tudhatjuk, hogy Spira Lázár munkácsi főrabbi orvosai tanácsára Abbáziába utazott gyógyulni. Feleségével és két lányával a Villa Carmenben, azaz a Weiss penzióban lakott, ezen felül két titkára kísérte. A helyi hatóságok a legmesszebbmenő előzékenységet tanúsítottak vele szemben, hiszen jövetele hírére jelentősen fellendítette az idegenforgalmat. Sok látogató érkezett Fiuméből és Triesztből is, a tanácsot kérők között szép számmal megfordultak keresztények is.

Tóraifjak üdültetése
A jó levegő, a jó ételek és a mozgás jó hatással volt az idejüket Tóra tanulással töltő ifjakra. Sok szegény, városi család gyermeke erősödött meg vidéki nyaralás során, ám a pihenés, fürdőzés öncélú, testközpontú ideája, mint szekuláris modell nem volt értelmezhető az ortodoxia számára. Az ideológiai alapot az ortodox ifjúság megmentése adta, eszköze pedig a Hanna egyesület (Kazinczy utca 51.) lett, mely célul tűzte ki a budapesti nyomorban élő, vézna, ideges, fejletlen zsidó gyerekek feltáplálását. Pénzbeli és természetbeni juttatásokat egyaránt elfogadott az egyesület, mely jó kapcsolatot ápolt Abaújszántó, Apc, Balassagyarmat, Hajdúszoboszló, Kiskörös, Kisvárda, Mátészalka, Nyíregyháza, Pásztó, Sátoraljaújhely, Soltvadkert, Szerencs, Tab és Tokaj hitközségeivel, ahol a helyi nőegyletek és a gazdag iparosok vettek részt a nyaraltatás megszervezésében.
Később  a jószolgálati tevékenységen túl a nyaralóhelyek kóser penziói extra szolgáltatásokat is nyújtottak a szüleikkel vagy éppen egyedül érkező gyerekek számára. Ilyen volt a szakszerű pedagógiai és orvosi felügyelet, melyhez német nyelvoktatás is társult. A szünidőben sem lehettek azonban tétlenek a gyermekek, hiszen a jövendő Tóra ismerő nemzedékének megmentése volt végtére is a cél, ezért héber nyelvet és talmud-tóra órákat is tartottak a nyaralás alatt , így az üdülés vallási élményként is peceptuálódott a gyermekek számára.

Belcsi Kurlender nem lett jobban Marienbádban. Slajme Kurlender pedig csak egyre betegebb lett. Hiába! A féltékenységet nem orvosolják a gyógyfürdők. Jobban járunk tehát, ha nem alibinek szánjuk a fürdőlátogatást, hanem felüdülésnek. Láthatjuk, hogy milyen mélyen gyökerezik kultúránkban a fürdőzés hagyománya. Magyarországon, ahol a római, a török és a zsidó fürdőzés is élő tradíció, ahol bővelkedünk gyógyfürdőkben, uszodákban és strandokban, bűn volna nem ismerni és használni ezt a gazdag örökséget. Fürdőzés közben gyönyörködhetünk épített környezetünkben, és világszínvonalon pihenhetünk Budapesten és vidéken is.